2010. július 16., péntek

Utóirat - A kirakós lassan összáll

Lassan eltelt egy hét az utolsó vitorlázásom óta, és már bizsereg a talpam, és hajópadlóra vágyik. A kis zöld kötelemet továbbra is mindenhova magammal cipelem és csomózok vadul. Tegnap kiborítottam Hubyt, mert az asztalon álló ventillátor elé álltam és ejtettem. Na nem őt, hanem a képzeletbeli hajót. És mondtam, hogy na akkor most fordulok negyed szélbe.

Ha tanfolyamra készültök van egy dolog ami jusson eszetekbe úgy a harmadik nap környékén. Az hogy össze vagytok zavarodva és nem értetek szinte semmit és keveritek lassan a jobb kezeteket is a ballal. Az teljesen normális. Szerintem. Legalábbis nekem kellett jó pár nap mire leülepedtek a dolgok és szépen összeállt a kép. Hogy igazam van-e az pár napon belül kiderül, amikor újra hajóra szállok. Ha ismét 5 percig csak körbe-körbe forgunk és jajjveszékelve sivítok, hogy nemtudommitcsinálok, akkor tévedtem. Most nagyon biztosnak érzem magam abban, hogy tudom már mi merre hány méter. És hogy hány éves a Kapitány.

u.i.2: Miért nem szólt senki, hogy a Scholtz-ot, TZ-vel írják? :)

2010. július 15., csütörtök

5-6. nap - már álmomban is

Itthon ülök a kanapén, ami mozog. Nem vicc simán inog bármire leülök. Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy már nem hajón ülök és még mindig szédülök. Kérdezgettem Lajost meg az oktató fiúkat, hogy ez el fog-e valaha múlni. Bólogattak, hogy igen, de valamiért nem tudok hinni nekik.

Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk az utolsó két napon. Lekapcsolták a szelet - ahogy mondta valaki. Ezért aztán a pénteki és a szombati eseményeket egyben olvashatjátok. Tulajdonképpen nem sok minden történt. Reggel szóltam Lajosnak és Bettinek, hogy nincs szállásom segítsenek kitalálni valamit. Megígérték, hogy valahogy megoldjuk, így a nap további részében ezen igyekeztem nem izgulni.



Délelőtt Gábor és Ádám lerajzolták egy táblán a vízből mentést. Elméletben nem tűnt igazán bonyolultnak. Lajos úgy döntött, hogy kis szélben kipróbáljuk a kalóz jollékat. A lányok felszerelték őket aztán próbáltak gyakorolni velük, de szél hiányában nem sokra jutottak. Rám nem is került sor, mert eleinte motorcsónakból fotóztam aztán inkább kimentünk ebédelni. Délután az egyik legnagyobb hajóval az Avarral vitorláztunk és teljesen más érzés volt mint a kis sportos Scholtz. Gond nélkül vállaltam a kormányzást, szinte semmit nem kellett csinálni a szélcsendben. Azért a többiek megpróbálták a vízből mentést gyakorolni, a nagy melegben akadt is önkét vállalkozó, akit megpróbálhattunk megközelíteni az előírt módon. Sajnos a szombat is csendesnek indult, újra papíron mentettünk embert a vízből, gyakoroltuk a csomókat. Délután végre azzal a hajóval vitorlázhattunk, amivel a vizsgán kell majd bizonyítanunk. Felszereltük (majdnem egyedül), beindítottuk a motort (majdnem egyedül), majd próbáltunk pár manővert gyakorolni. Halzolni és fordulni már nagyon tudok. 1-es szélben. Az időjárás már csak ilyen, így nem erőlködtünk sokat, inkább az úszótudásunkat fényesítettük, illetve az elméleti kérdéseket vettük át.



Ha pár mondatban kellene összefoglalnom a tanfolyamot, akkor azt mondanám, hogy óriási élmény, nagyon elfáradtam, de nagyon sokat tanultam. Már korábban is gyanús volt, hogy elkapott a gépszíj, de ezután a hat nap után komoly elvonási tüneteim lettek. Újra vitorlázni akarok, a csomózáshoz kapott kötél mindig nálam van, ha van lehetőségem gyakorolok. A hazafelé úton minden manővert, minden elsajátított tudást próbáltam tömören átadni Hubynak, akinek csak úgy zsongott a feje, a backboard, a palsteck, a vantni, a félszél, a kardinális bója és a farfény szavaktól. Azóta minden éjjel vitorlázok, hol így, hol úgy és tegnap azt álmodtam, hogy matek érettségin a következő példát kaptam: ki kellett számolni, hogy két adott szögben haladó, adott tömegű vitorláshajó mikor találkozik, ha nem húznak spinakkert... Szerintetek?



Fotó és szöveg: Németh Natália - www.nnfoto.hu

2010. július 9., péntek

4. nap - még mindig nem tudom ejtsek vagy élesedjek

Lenni vagy nem lenni, ejteni vagy élesedni - ez itt a kérdés. Méghozzá a fő kérdés. Kevés szélben kevés vitorlázás, nagy meleg, és fejfájás. Ez volt a mai nap pár szóban. De nem ússzátok meg ennyivel.

Ma reggel nagyon álmosan ébredtem, és ez az álmosság szinte egész nap kitartott. Nem volt időm kávézni az elmélet előtt, és bevallom őszintén, hogy nem sokat fogtam fel a veszélyes anyagot szállító hajók jelzéseiből. Valami kék. Erre emlékszem. Az tuti, hogy jövő héten nagyon sokat kell magolnom, ha le akarok vizsgázni, mert a próbateszten 12 hibapontom volt, és rajtam kívül még egyvalaki nem ment volna át...




A hajóbeosztás előtt biztos voltam benne, hogy ezúttal másik vitorlást kapunk, aztán jött az ítélet: Scholtz és Andris. Ez persze most nem volt olyan riasztó, mert a Scholtz-ot ismerjük, Andrást bírjuk. A hajót lassan önállóan felszereljük, tudom már melyik az alba, a grószfall, a fokfall, az unterlieckstekker (ha nem jól írtam szóljatok), mit, hogyan kell lekötni. Sőt lassan a motort is egyedül indítom. Ma én kezdtem a kormányzást és totális csődöt mondtam. Álltunk a vízen (nagyon kis szélben) és csak forogtunk. Kb. két percig nem tudtam mit csinálok. Annyira magam alá zuhantam, hogy ez a rossz kedv egész nap megmaradt. Persze ezt kifelé nem mutattam, inkább összeszedtem magam és megcsináltam kb. tíz szamárfordulót. Aztán megtanultunk (nem spontán) meghalzolni és az is egész jól ment. Megint Tihanyban ebédeltünk, Andris és Dávid akik együtt 42 évesek (és ők az élet értelme) összesen 24 palacsintát evett. Amikor a kiszolgáló meglátott minket csak annyit kiabált hátra a konyhába, hogy: süssetek nagyon sok palacsintát!
A nagy kajálásban, pihenésben azt vettük észre, hogy másfél óránk maradt, hogy a szélcsendben visszajussunk Füredre. Gyorsan elindultunk és próbálkoztunk elkapni egy-két frissülést. A visszaút főleg napozásról és viccelődésről szólt, unalmunkban csomózást is gyakoroltunk - csak hogy ne teljen haszontalanul az idő.



Kikötés után, irány a szállás és én 5 perc múlva már aludtam. Ébredés után jött az eddigi legmélyebb pont. Nincs még holnapra szállásom, nem tudom elképzelni, hogy én valaha levizsgázom és nagyon egyedül érzem magam. Próbáltam összeszedni magam, lementem egy kávéra a Tagore sétányra, és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy legalább a blog íródjon. Még ha csak ilyen rövidkén is.

2010. július 7., szerda

3. nap - fáradtan, de félelmek nélkül

Úgy érzem nekem ez a vitorlástanfolyam egyben túlélőtábor is. Minden nap annyira elfáradok, hogy arra van erőm, hogy lezuhanyozzak, egyek és dőljek az ágyba. Persze közben blogot kéne írni, képeket letölteni-szortírozni, emailekre válaszolni stb. Azt már nem is említem, hogy a délelőtti elméleti órán tanultakat is jó lenne átismételni, hogy másnap ne csak bambán nézzek amikor Lajos megkérdezi, hogy mi az a kisgéphajó és milyen jelzőfényei vannak.

Harmadik napjához érkezett a tanfolyam és ismét egy kis izgalommal indultam el reggel. Nagy szél volt újra és valamiért azt éreztem, hogy megint küzdeni fogok az elemekkel és közben saját magammal is. Elmélettel indítottunk, a hajók jelzőfényeit vettük át. Jópofa dolgokat tanultunk, de nem untatnálak titeket ezzel, ha valakit érdekel privátban szívesen mesélek. A lényeg az, hogy minden fénynek jelentése van és létezik olyan, hogy farfény. (Ez már majdnem olyan mint a hajfény - mondja valaki, hogy nincs átfedés a fotózás és a vitorlázás között.)



Szerencsére Lajosék sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlati dolgokra, így hamar csoportokra oszlottunk újra. Sokkhatásként ért, hogy megint a Scholcz 22-est kaptuk, vele járt Andris is, de neki örültem, szerintem jó tanár. Mielőtt vízre szálltunk volna, még várt ránk egy kis csomózás, mindenki kapott egy szál szép kötelet, és hajrá. Bevallom ezt a részét élvezem a vitorlázásnak. Itt van idő gondolkodni. És valahogy erre ráállt az agyam meg a kezem. A kötélvégi nyolcas gyerekjáték, a palstek (Dea szerint Startrek) valami angolna bujkálása a vízbe és a fa körül, a kettős félcsomó meg jól néz ki. Azt is megtudtam, hogy a kabátomat reff csomóval érdemes a táskához kötni és tényleg jól tartotta.
Már már indultunk volna a hajó felé, de Andris még a homokozó felé irányított minket. Nem, nem homokvárat építeni, hanem a szélirányokat gyakorolni. Be kellett állnunk a kör közepébe és a megjelölt irányból fújó szélhez képest megmondani, hogy merre van a negyedszél, félszél, stb. Nagyon hasznos kis időtöltés volt, elméletben már szuperul tudom, hogy mikor ejtek, mikor élesedek. Ám amint a kezemben a kormány és élesben (haha) kell csinálni a dolgot lehúzzák a redőnyt. És kész bepánikolok.




Bár erre nem sok időm volt a Scholczon mert ismét 6-os szélben száguldottunk. Először Veró kormányzott, dőltünk piszkosul, de nem féltem. Sőt! Élveztem. Úgy döntöttem gyorsan átesek a nehezén és jelentkeztem következő kormányosnak. És ott sem féltem. Sőt. Élveztem. Kb. tíz percig. Mert aztán meghúzódott a bal karom (pedig épp jobbal kormányoztam) de annyira, hogy kértem, inkább váltsanak le, féltem hogy jobban rásérülök. Így maradt a beggelés és a sikítozás, ezúttal jókedvünkben. Még énekeltünk is. Közben a szél nem enyhült és továbbra is óriásiakat dőltünk.



A lányok fantasztikus, mit műveltek, volt hogy csúsztak, estek-keltek a hajón, de nem adták fel, csinálták. Kértem, hogy kikötés előtt kormányozhassak majd még egyet. Ja és a legjobb: átmentünk a csövön. Nekem ez régi vágyam volt, amióta hallottam a Kékszalag közvetítésen ezt a kifejezést. Kereszteztük a komp útját, megnéztünk pár kardinális bóját. Este fél 8-ra értünk a kikötőbe. Egy kis zsíros kenyérrel és almafröccsel zártuk a napot.



Második nap - túl az első hisztin

Megmondom őszintén, hogy számtalan dolog megfordult a fejemben ma a vizen, többek közt az is, hogy ha kikötöttünk csomagolok és megyek haza az első vonattal. Bedobtak minket a mélyvízbe, és így utólag már nem bánom, de ott és akkor bevallom nagyon féltem.

Már korán reggel arra ébredtem, hogy melegem van. Láttam ugyan, hogy fúj a szél, és az interneten is nagy szelet jósoltak, én mégis a hőérzetemre hallgattam és csak rövidnadrágot csomagoltam. A vízhatlan nadrágot szándékosan, a hosszúujjú pólót véletlenül hagytam a szálláson. Haragudtam is magamra rendesen, mert én szoktam mondani mindig, hogy vitorlázásnál sosem lehet tudni milyen idő lesz és a fürdőruhától a viharkabátig jó ha minden velünk van.
Olyan jó volt a szél, hogy rögtön vízre szálltunk és az elméletezést délutánra hagytuk. Legalábbis akkor még azt hittük. Egy Scholtz-ra kerültünk és ezúttal András irányított minket. Teljesen nekünk kellett felszerelni a hajót, feltenni a vitorlákat, a helyére rakni a motort. Megtanultuk a kezelését és szépen elindultunk a kikötőből. Egy kicsit más hajó volt ez mint az előző napi, könyebben irányítható, de könnyebben bedőlő vitorlás. Hát dőltünk is ahogy kell. Továbbra is felváltva kormányoztunk, mindenki fordult, Veró és én még halzoltunk is. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ezt nem szándékosan tettük. Tehát elég veszélyesek voltunk. Már itt is volt egy-egy pillanat, amikor nagyon dőlt a hajó és nekem kormányozni és grósztkezelni kellet (volna) egyszerre. Valamint kapaszkodni... Utána remegett is kezem lábam vagy két percig. Nem sejtettem, hogy ez még csak a kezdet. Andris elszólta magát, hogy Tihanyban finom palacsinta van és közös megegyezéssel úgy döntöttünk kikötünk és ott fogunk ebédelni. A lányok kérdeztek a fotózásról és megbeszéltük közösen, hogy mi a különbség az élesíts és élesedj kifejezések között. Előbbit fotósok, utóbbit vitorlázók használják.



Kicsit pihentünk és úgy indultunk el újra, hogy visszamegyünk a kikötő közelébe, mert közeledik a vihar. Petra kormányzott, ő a legtapasztaltabb és legügyesebb köztünk, vitorlázott már sokszor és sokféle hajón. Akkora szél volt, hogy még ő is küzdött rendesen, mi meg csak kapaszkodtunk és kapaszkodtunk. Itt kezdtem el azt gondolni, hogy szerintem inkább hímző szakkörbe kellett volna beiratkoznom, és biztos voltam benne, hogy én ezt az egészet soha nem fogom megtanulni. Kijelentettem, hogy én biztos nem fogok kormányozni ilyen szélben, és magamban csendesen megjegyeztem, hogy én tuti nem leszek soha kapitány, jó lesz nekem a mancsaft lét is. Aztán András szólt, hogy cseréljünk és Veró jelentkezett. Tetszett a bátorsága, majd Dea is bevállalta. Itt gondoltam először, hogy talán én is, de amikor rám került volna a sor, nemet mondtam. Szerencsére András nem hagyott és a többiek is bíztattak (köszi lányok), hogy képes vagyok rá. És odaültem. És állt a hajó és álltam és pumpáltam, és ejtettem és élesedtem és engedtem a grószt és kapaszkodtam és voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy mégis jobb így amikor az én kezemben van az irányítás. Azért elárulom, hogy többször kiabáltam azt, hogy úúúúristen nem tudom mit csinálok, valaki mondja meg! Erre jöttek a frappáns válaszok, hogy vitorlázol, meg hogy kormányzol. Mindez süvöltő szélben. Eszembe jutott Gábor tegnapi intelme: ne a hajó vezessen téged, te vezesd a hajót. Aha... Viszont a kormányrudat annyira szorítottam, hogy most már az ujjaimban is izomlázat érzek. Úgy éreztem sohasem fogunk kikötni, és égetett a nap (ó otthon pihenő hosszú ujjú) és vizes volt a nadrágom (ó otthon pihenő vízálló naci). Kikötés közben még a bumm is eltalált kicsit na ott már a könnyeim is kijöttek és átkoztam a pillanatot amikor először felléptem (másztam) egy vitorláshajóra. Aztán kikötöttünk, leszereltük a hajót, összehajtottuk a vitorlát. Mire a szállásra értem valahogy átértékelődtek a dolgok és vacsora közben vidáman meséltem az aznapi kalandokat. Így utólag visszagondolva nem volt annyira rossz, és megcsinálnám újra azt hiszem. Holnap kiderül lesz-e rá lehetőség.

Németh Natália

u.i.: Remélem megértitek, hogy csak a kikötésnél fotóztam
u.i.2: Amikor este lefeküdtem és becsuktam a szemem, DŐLT AZ ÁGY! :)

2010. július 6., kedd

1. nap - ismerkedés

Hétfő reggel egy kicsit úgy éreztem magam, mint amikor első nap mentem az iskolába. Újra tanulni fogok, és új embereket ismerek meg. Annak ellenére, hogy már ültem hajón, biztos voltam benne, hogy a vitorlázás is rengeteg újdonságot hoz majd. Szóval izgultam.



A délelőtt egy kis elméleti bevezetővel telt. Megtudtuk, hogy van kishajó és kisgéphajó, meg nagyhajó, és hogy a jobb oldal zöld, kivéve amikor nem. Megtanultuk, hogy van negyed, fél és háromnegyed szél. (Aki régóta olvassa a blogot talán emlékszik az első bejegyzésemre, ahol azt taglaltam, hogy amikor Olivér azt mondta a hajón, hogy fél van akkor azt ugye nem a pontosidőre értette? Hát nem.) És még egy csomó hasznos és haszontalan dolgot, még jegyzeteltem is. Az igazi tanulás azonban délután a vizen kezdődött. Három (nálam sokkal) fiatalabb hölggyel (sőt inkább kamasz lánnyal) kerültem egy csoportba. Dea, Petra, Veró és én egy Dolphin-ra szálltunk. Az első oktatónk Gábor volt, a kezdeti ismerkedős percek után hamar feloldódtunk. Az első vitorlázásra Huby is velünk tartott, hogy fotókat készítsen a tanfolyam számára. Megtanultunk kireffelni, fordulni, és a fokkot kezelni. Mindenkire sor került a kormánynál is. Azt viszont még senki nem tudta megmutatni, hogy hogyan is kell egyszerre kormányozni és a grószt kezeleni.



Vitorláztunk negyed, fél és háromnegyed szélben. És most már tényleg tudom, miért néznek a vitorlázók mindig felfelé és miért készült Aciról olyan sok kép, ahogy épp felfelé néz. A dolog totál egyszerű: a szélirányt figyelik. Mert ugye a vitorlázásnál ez az egyik legfontosabb dolog. Mi most még az adott vitorlabeálltásokhoz kormányoztuk és tartottuk irányban a hajót. A magnószalagok lebegési irányából próbáltuk megállapítani, hogy épp milyen szélben vitorlázunk. Gábor szerint egész ügyesek voltunk. Kikötés után csak egy dolgot éreztünk mindannyian: nagyon fáradtak vagyunk. Este nem kellett ringatni minket.



Németh Natália